HUNGARY'S

magyar hírportál

11 éves lányt erőszakolt meg a 14 éves fiú: azt mondta neki, ez csak játék

Az áldozat négy évvel az eset után beszélt először a történtekről.

A börtönt megúszta, de két évre felügyelet alá helyeztek és eltiltottak a közügyektől egy 18 éves fiút az Egyesült Királyságban, amiért négy évvel korábban rávett egy 11 éves lányt, hogy szexeljen vele. A tinire 180 óra közmunkát is kiszabott a Stoke-on-Trent-i bíróság. Erőszak miatt ítélték el – írja a Metro.

Ryan Clarke összesen két alkalommal vette rá a kislányt az aktusra. A gyermek később depressziós lett, alvászavarokkal küzdött és rémálmai voltak.

Az erőszakoskodó fiú azt állította, nem emlékezett az első alkalomra a másodiknál pedig ott sem volt. A vád ezzel szemben bizonyította, hogy a lány addig nem tudott hazamenni, míg az idősebb gyerek meg nem kapta, amit akart.

Clarke egyébként egy mobilos alkalmazással vette rá az áldozatot a szexre. Azt hazudta neki,

ez csak egy “mered vagy mered” bevállalós játék.

A fiú ügyvédje, Sain Meiners szerint az eset valóban csak játék volt és a cselekmény nem volt szándékos. Helytelen dolgokat műveltek az alkalmazásnak köszönhetően, de csak ennyi történt – magyarázta. Szerinte Clarke őszintén megbánta tettét és sajnálja a lányt.

loading...
loading...

Next Post

Previous Post

© 2019 HUNGARY'S

hungarys.info

loading...