HUNGARY'S

magyar hírportál

Édesanyja karjai között találták meg a búvárok a hatéves kislányt

A mentési munkálatokban részt vevő egyik szakember szerint az anya szorosan magához ölelte a kicsit a tragédia idején.

Kedden emelték ki a Margit hídnál május 29-én elsüllyedt Hableány turistahajót, aminek a fedélzetén 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. A tragédiát heten élték túl és a baleset után néhány órával hét holttestet találtak meg. Az elmúlt közel két hétben pedig nagy erőkkel kutattak a Duna területén, a roncsok kiemeléséig pedig az eltűntek száma nyolcra csökkent.

A Hableány kiemelésekor összesen négy holttestet találtak a búvárok a roncsban. Az azonosítás ugyan még folyamatban van, de valószínűleg köztük van a magyar kapitány és az a 6 éves dél-koreai kislányis, aki az édesanyjával és a nagyszüleivel utazott Magyarországra.

24.hu-nak a mentési munkálatokban részt vevő egyik szakember azt mondta,

“az elhunyt kislány az édesanyja karjaiban volt, amikor a búvárok rátaláltak a hajó belsejében. Azaz az édesanyja szorosan magához ölelte a kicsit, amikor bekövetkezett a szörnyű tragédia.”

A szakember szerint még a tapasztalt búvárokat is megérintette, ami a hajóroncsban eléjük tárult.

Az egyik ipari búvár az RTL Híradónak például azt mondta, bár számított rá, de mégis egyik félelme az volt, hogy esetleg kiúszik egy test a hajóroncsból, miközben ő a víz alatt dolgozik. Papp Zoltán feladata az volt, hogy berácsozza a víz alatt a Hableány roncsait, így előzték meg azt, hogy a hajótestben rekedt holttestek nehogy elvesszenek a Dunában.

A Hableány roncsait kedd délutánra sikerült kiemelni és a csepeli kikötőbe szállítani. Jelenleg még négy eltűntet keresnek.

loading...
loading...

Next Post

Previous Post

© 2019 HUNGARY'S

hungarys.info

loading...