HUNGARY'S

magyar hírportál

LL Junior sírástól elcsukló, feldúlt hangon, a temetőből, élőben válaszolt elhunyt gyermeke édesanyjának vádjaira

LL. Junior máris reagált, miután elhunyt gyermekének édesanyja – akivel a tragikus baleset pillanatában Dávidka együtt volt – nyílt levelet írt saját Facebook-oldalán.

FRISSÍTÉS: LL Junior alig fél órával a videója közzététele után, el is távolította azt a Facebookról.

Eddig írtuk:

LL Junior úgy kezdte a – felkerülése után nem sokkal el is távolított – videón, hogy nem szeretett volna ezekről a dolgokról beszélni, de gyermekei édesanyjának nyílt levelére kénytelen reagálni. Megérti, hogy volt párja kikészült, és senki nem akarja elvenni a másik gyereket, Lacikát, aki most Juniorékkal van. Nem elvenni akarja, hanem közös felügyeletet: a hét egyik részében ő, másikban Csilla vigyázna rá.

LL Junior egyébként épp a temetőben van, a tragikus balesetben elhunyt gyermekének temetését intézi.

Azt mondta a felvételen, hagyják őket békében gyászolni. Azt is közölte, nem fog “visszamocskolódni”.

Azt is közölte, pénteken délben lesz Dávidka temetése, fehér hintó lesz és fehér lovacska lesz neki – mondta a videón sírástól elcsukló hangon a gyászoló apa.

Azt is közölte, szerinte nagy valószínűséggel nem a sofőr volt a hibás. Beszélt még felelősségről, és arról, hogy fel kell nevelnie a másik gyermekét.

FRISSÍTÉS: LL Junior, miután első videóját eltávolította Facebook-oldaláról, később újabb felvételt tett fel, melyben elmondja, hogy nem volt jó ötlet a temetőből élőzni, emiatt bocsánatot is kért, illetve kérte volt párjától, hogy rendezzék békésen a dolgokat. Ezek után ezt az újabb videót is letörölte a közösségi portálról.

A tragikus történet részletei ismertek: LL Junior és a balesetben elhunyt Dávidka édesanyja már nem élnek együtt. A baleset idején, szombaton a kisfiú épp édesanyjával, Csillával volt, mikor Zuglóban a gyermek hirtelen átszaladt az úton, és egy az eddigi adatok alapján szabályosan közlekedő autó halálra gázolta.

loading...
loading...

Next Post

Previous Post

© 2019 HUNGARY'S

hungarys.info

loading...